Az elsõ ezer nap pszichológiája

Az emberi élet elsõ három éve, ahogy a drámaian hangzó cím mutatja, valóban drámai idõszaka a személyiség kialakulásának. Ekkor dõl el sokminden azzal kapcsolatban, hogy milyen emberré válunk, és milyen életünk lesz. Hihetetlenül hangzik, de igaz. Az elmúlt évtizedek pszichológiai kutatásai megalapozzák azt az elméletet, mely szerint egy ember jellegzetes viszonyulása másokhoz és az a mód ahogy saját érzelmeit kezeli csecsemõ-és kisgyermekkorban íródik be nemcsak mint pszichológiai beállítódottság hanem mint testi lenyomat és minta az agyban és testben mely életünket bizonyos irányba viszi. Hogy génállományunkból mely gének aktiválódnak azt biokémiai folyamatok befolyásolják, melyek nagyban függnek szociális és érzelmi behatásoktól.

A gyakorlatra átültetve: nem mindegy hogy feszültségmentes, java részt boldog, szeretetteljes környezetben kezdtük-e életünket, olyan gondozókkal akik képesek voltak ránk figyelve, a nekünk megfelelõ módon törõdni velünk vagy egy problémákkal terhelt, agresszív vagy depresszív hangulatú, adott esetben a gyermek perspektíváját szem elõtt tartani képtelen gondozóra utalva magas stresszhormon szintre állítódunk be már csecsemõként. Mert a rendszerünk hormonális szinten beállítódik és hozzászokik ahhoz a környezet által beállított érzelmi turmixhoz, melyet nap nap után kapunk mint csecsemõk. Ez lesz a standardunk, és ezt fogjuk keresni késõbbi életünk során is mivel ehhez szoktunk hozzá. Karakterünk, habitusunk mellyel ebbe a világba érkezünk azt szabja meg hogy milyen módot választunk a kihívások kezelésére, hogyan reagálunk a negatív behatásokra. Àldozattá válunk vagy agresszorrá, küzdünk és harcolunk vagy visszahúzódunk önmagunkba és inkább láthatatlanná válunk, hogy néhány példát említsünk.

Jó esetben a szülõ biztonsági bázis, ahol hamar megnyugvásra lehet találni hiszen a szülõtõl megtanult a gyermek saját érzelmi viharaiban navigálni és megnyugodni. Kevésbé jó esetben, amikor a szülõ például nem tud a gyermek negatív érzelmeivel mit kezdeni, elutasítja, lenyomja, stb, a gyermek megtanulja nem kimutatni érzelmeit, megtanul nem számítani segítségre, látszólag nem érintõdik meg de belül, fizikai szinten egész autonóm idegrendszere magasan aktivált állapotban van. Ha a szülõ ingadozó, erõsen hullámzó és néha elzárkózik a gyermektõl néha túlságosan bevonódik és átveszi az irányítást, akkor nagy eséllyel kialakul az a jelenség hogy a gyermeknek folyamatosan a szülõre kell figyelnie ahhoz hogy tudja, mire számíthat és ez egy folyamatos kifelé irányuló aktiváltságot teremt, mely megnehezíti a gyermek természetes önmagától és önmagában történõ fejlõdését. Nem tud haladni olyan alapvetõ folyamatokkal mint az impulzív cselekvés vagy heves érzelmi reakciók visszatartásának képessége vagy például az empátia kialakulása, mely harmonikus emberi kapcsolatok alapját képezi.

A szociálisan intelligens agy fejlõdéséhez leghatékonyabb a szeretetteljes odafordulás, mely kimutatottan hatással van az endorfin-és dopamintermelésre melyek köztudottan jól-lét hormonok. Sok korai pozitív tapasztalás több agysejtkapcsolódást hoz létre a csecsemõ agyában mely által gazdagabb agyi hálózat alakul ki, és ez kihat nemcsak jól létére hanem késõbbi teljesítõképességére is. Egy-másfél éves kor körül érik be az agy azon képessége hogy képekben tud tárolni információt, ezek maradandó képek érzelmi töltettel önmagunkról másokkal való helyzetekben, tér-idõ keret nélküli benyomások. Ìgy raktározódnak el egész kora gyermekkori tapasztalatok még mielõtt kialakulna verbális énünk mely már képes folyamatok lépésenkénti megértésére, elraktározására és visszahívására, tehát emlékezni.

Az emberi lény kizárólag szociális közegben képes fejlõdni, annak hiányában maradandó zavarok alakulnak ki, nem lesz képes beszélni, kapcsolódni, antiszociális személyiségzavar alakulhat ki, stb. A csecsemõ a szülõi arckifejezés olvasásának képességével születik, a felé irányuló pozitív tekintet eljuttatja annak képességéhez hogy tudja olvasni saját érzelmeit és környezete szociális kódjait, míg az állandóan ismétlõdõ negatív tekintet depresszióhoz, szorongáshoz, testi problémák kialakulásához vezethet. Szülõként a legjobbat akarjuk adni gyermekünknek, de néha ez sajnos nem megy. Olyan nincs hogy mindig megy, a cél nem a tökéletes, kizárólag szeretetteljes odafordulás, hanem az elég jó szülõség (good-enough parenting Winnicottól). Viszont érdemes szakemberhez fordulni ha úgy érezzük vagy azt a visszajelzést kapjuk a külvilágtól, hogy több a negatív energia abban ahogy csináljuk, mint a pozitív. Ha túlságosan terhelt a rendszerünk, s mi magunk eleve nem vagyunk jól, a szülõség sok stresszel járó útján fokozódhatnak a problémák, aminek végülis a kicsi issza meg a levét.