Szülõvé válás

Az emberi élet tele van átállási folyamatokkal, állandóan bele kell szokni új helyzetekbe, adaptálódni kell, új képességeket, tudást kell kifejleszteni magunkban, nevezhetjük ezt az élethosszig tartó tanulásnak. Ezt lehet csinálni adaptivan, rugalmasan, lendületesen akár kreatívan vagy rezisztensen, visszahúzódva, elzárkózva, ragaszkodva a meglévõhöz.

Mindenki, aki gyeremekvállalásra adja a fejét (vagy abba kényszerítõdik) automatikusan átállási helyzetbe – és gyakran krízisbe – kerül, természetesen ez fõleg az elsõ gyermekre vonatkozik, hiszen a következõnél már egy nagy tapasztalatcsomaggal vág neki az ember.

A szülõk túlnyomó többsége úgy nyilatkozik a szülõvé válásról mint élete egyik legnagyobb változásáról. Valami, ami és ahogy eddig volt mostantól soha többé nem lesz úgy, valami végérvényesen megváltozik. Mindenkinél közös a tény, hogy abból az állapotból amikor a “magam ura voltam” abba az állapotba kerülünk, amikor egy másik emberi lény sorsa és sora függ tõlünk. Az új emberi lény ránk utaltsága, tõlünk való függése súlyos gondolat és nem kevésbé súlyos gyakorlat. A napi 24 órás és heti 7 napos jelenlét és szolgálat amit egy csecsemõ igényel elengedhetetlenül megváltoztatja az ember hétköznapjait, áthatja testét-lelkét. Ezzel nem lehet tisztában lenni, amíg meg nem tapasztalja az ember.

Ez az átállás folyamat legerõteljesebben az anyákat mozdítja ki korábbi kerékvágásukból, életükbõl. Minden szinten jellemzõ a kimozdultság: testileg erõteljes hormonális folyamatok zajlanak, nem beszélve a szülésrõl, ami jelentõsen átalakítja a testet vagy a szoptatásról, ami szintén egy különleges folyamat ami senkit nem hagy hidegen. A bensõ rendszer is megbomlik, jellemzõen nyitottá, érzékennyé válik. Az érzelmi hullámzás felerõsödik, az anya csapódik a felerõsödött boldogságérzés és a ”sírhatnék” vagy ”robbanhatnék” között. Jellegzetes jelenség hogy mennyire könnyen elsírja magát egy újdonsült anya filmeken, könyveken, akár zenén.

Nem ritka hogy beindul egy pszichés visszavándorlás saját életutunk kezdetéhez és aktiválódnak a kérdések arról hogy mi miken is mentünk keresztül amikor kicsik voltunk. Sokszor gyermekeink révén újraélünk, újra értelmezünk dolgokat saját történetünkbõl.

Ha jó alapokkal vágunk bele a szülõvé válás történetébe, akor jó eséllyel át tudjuk magunkat kormányozni ezen a tengeren. Sokat számít a háttér és az életkörülmények: támogató család, partner, barátok és egy stabil anyagi háttér. Ha viszont eleve terhelt rendszerrel indulunk neki ennek az útnak, mert öröklött testi vagy lelki problémáink vannak vagy mert megviselõ gyermek-vagy fiatalkort éltünk át, vagy épp nehéz helyzetben vagyunk, akkor valószínüleg a szülõvé válás hullámzását annyira erõsnek fogjuk megélni hogy megtorpanhatunk. Nagy valószínûséggel az történik, hogy gyenge pontjaink el kezdenek elevenné válni. Elõjöhet a depresszió, amirõl azt hittük már túl vagyunk rajta vagy soha nem is találkoztunk vele de most ezt választotta a rendszerünk válaszul valamire, amivel nem tud megküzdeni, ami túl sok. Elfolyt életenergia, kétségbeesés, elzárkózás-elzártság, visszavonulás az élettõl, nincs meg többé az a forrás mely korábban identitást adott, támogatást nyújtott. Szörnyû állapot egy olyan élethelyzetben ahol a lehetõ leginkább jelen kellene lennie az anyának a gyermek ráutaltsága miatt. Egy rémisztõ adat hogy tízbõl egy anya átél szülés utáni depressziót, ami szörnyû az anyának és nem kevésbé szörnyû a babának, aki élete legérzékenyebb periódusában van, mely meghatározza karakterének, és az élet kihívásaival való megküzdési stratégiáinak kialakulását.

Egy másik gyakori reakció a szorongás, pánik felerõsödése ebben a periódusban, a stressz átveszi a hatalmat és a feldolgozatlan érzelmek különbözõ utat törnek maguknak, és nem értünk semmit. Megrémülünk a gondolatainktól, álmainktól, fantáziáinktól melyek nem egyszer ártó szándékúak és épp a babára irányulnak. Vagy egyszerûen nyomasztónak éljük meg a mindennapokat, valami belülrõl feszít minket. Hisz tudatában sem vagyunk annak hogy mennyi haragot, frusztrációt válthat ki az új élethelyzetünk bennünk. Mert lehet hogy eddig úgy éltük életünket hogy nem figyeltünk az érzelmeinkre vagy általában véve pragmatikusan, mindig elõre tekintve és nem ”érzelmeskedve” mentünk elõre. Most viszont meg kell állnunk. Nincs igazán cél ami felé tarthatunk hiszen a gyermekünk fejlõdése megy magától, anélkül hogy nekünk teljesíteni kellene ehhez. Lehet hogy számoljuk a hónapokat, amikor végre visszamehetünk dolgozni, ahol végre mérhetõ módon produkálhatunk, teljesíthetünk. Erõsen frusztráló lehet egy céltudatos nõ számára, amikor hirtelen megszûnik az addigi célirányos tevékenysége és át kell adnia magát a mindennapok ”csak vagyunk” érzésének. Sokszor az anyák projektekbe menekülnek ilyenkor, ami kicsit visszahozza a régi életérzést.

Minden szülõvé válás történet teljesen egyedi és sok komponensû, akár úgy tekintünk rá mint sorsszerû vagy szerencse alapú eleve elrendeltség vagy épp döntések sorozata. Senki számára nem kizárólag negatív vagy pozitív élettapasztalat, inkább túlnyomóan negatív vagy túlnyomóan pozitív életperiódus, de mindenképp az öröm és bánat partjai között hányódás, mint általában véve az élt. Amit tehetünk, mint ember, dolgozunk azon a minõségünkön, ami megkülönböztet minket az állatvilágtól, a tudatosságunk, a lelki és pszichés történéseinkre irányuló megértési szándékunk, és a fejlõdésre való képességünk. A szakemberhez fordulással ezen minõségeinket támogatjuk meg, s ha ezt megtesszük a szülõvé válás periódusában, akkor növeljük az esélyt egy jobb életre gyermekünk számára is. Hiszen az õ jól létük nagyban függ a mi jól létünktõl.